A rendszer rövid bemutatása
A FIBARO rendszer a Fibar Group által fejlesztett és gyártott vezeték nélküli otthonautomatika rendszer. A cég az elmúlt pár évben nem csak a technikai fejlesztések területén volt úttörő, hanem számtalan nemzetközi versenyt nyert és díjat kapott eszközeinek megnyerő desing-jával. A nem mindennapi élményt és elsöprő kényelmet is nyújtó intelligens rendszere fokozza az otthon biztonságát, valamint ezeken felül a komfortérzetet is jelentékenyen növeli.
A FIBARO rendszer által nyújtott kényelem az egyéni igényekre alakítva
Az automatikai rendszer által nyújtott funkciók ott összpontosulnak, ahol már úgyis szinte mindent intéz az ember; ez pedig nem más, mint a mobiltelefon, illetve egyéb okos eszközök! Nem számít, hogy milyen okostelefont (eszközt) használ, a rendszer eléréséhez ls irányításához létrehozott applikáció ingyenesen letölthető. Ha esetleg a szemyélre szabott, előre megírt programok, logikák felülbírálásra szorulnak, az alkalmazás segítségével bármikor könnyen beleavatkozhatunk. Lehetőség van a rendszer távoli elérésére is. Így az összes vezérlés/szabályozás távollétében is kezelhető, bárhol is tartózkodjon.
Technikai háttér
A FIBARO rendszer egy forradalmian új, Magyarországon is egyre inkább elterjedőben lévő technológiát, a Z-Wave-et használja kommunikációs protokoll gyanánt (868,4MHz). A hagyományos vezeték nélküli vezérlési rendszerektől eltérően, a Z-Wave rendszerben két olyan eszköz is zavartalanul tud kommunikálni, melyek egymás közvetlen hatósugarán kívül vannak. Ez olyan rugalmasságot és stabilitást biztosít már a tervezés során, amire más rendszer nem, vagy csak részben képes.
Egy alaprendszer elemei
A FIBARO Home Center LITE központi egység. Szükséges számára a vezetékes internet és 230V-os dugalj biztosítása.
Ez az egység tartja a kapcsolatot az egyes eszközökkel, irányítja az eszközök működését és begyűjti az információkat, az egyes állapotokat és adatokat. Egy felületről lehetséges a rendszerbe integrált eszközök vezérlése és szabályozása; biztosítva azt, hogy ne különböző vezérlésű eszközök sokaságával legyen tele az otthona.
Mozgásérzékelő
Az egyedülálló formatervezés miatt szinte észrevétlenül lát el olyan funkciókat a multi-érzékelő, amelyek ugyanúgy szolgálják a kényelmet, mint ahogy extra biztonságot nyújtanak. Négy érzékelő van beépítve egyetlen egységbe: mozgásérzékelő, hőmérsékletérzékelő, fényérzékelő és gyorsulásmérő (földrengés, vagy elmozdítás esetén jelez). Minden érzékeléshez beállítható szín, bár az alap gyári beállítás is kellően szép látványt nyújt. A mozgásérzékelő vezeték nélküli, elemmel működik. Természetesen az elem állapotáról mindig aktuális információt ad a rendszer.
Fényerőszabályzó (dimmer) modul
A FIBARO Dimmer modul segítségével lehetségessé válik az adott világítási kör be/ki kapcsolásán kívüli fényerejének szabályozása.
Javasolt az előszoba vagy közelekedő fényének szabályozása. Éjszaka, amennyiben mozgás történik a helyiségben, az ottani világítást felkapcsolja például 15%-ra, így már tudunk tájékozódni de a gyenge fény nem irritálja a szemünket. Ehhez a funkcióhoz a mozgásérzékelő is felhasználásra kerül.
A mozgásérzékelővel és a dimmer modullal meg valósított funkciók: fényerőszabályozása, fény be/ki kapcsolása, fogadó fény, éjszakai mérsékelt fény, illetve jelenlét szimuláció világítással; mobil alkalmazáson keresztül ezen funkciók menedzselhetőek.
Dupla relé modul
A dupla relé modulban 2 db, egyenként maximum 1,5 kW teljesítmény kapcsolására alkalmas relé található.
Ezen eszközzel és a lenti termosztáttal oldható meg az automatikus fűtés szabályozás.
Fali termosztát
A fűtés vezérléséhez jelenleg a képen látható termosztátot használjuk. Ez az eszköz érzékeli a hőmérsékletet, és amennyiben (az előre beállított) fűtési igény jelentkezik, jelzést ad a FIBARO központ felé, amely kiadja a parancsot a motoros fűtés szelepnek. Lehetőség van előre beállított heti program szerint a vezérlésre, valamint távolról mobil alkalmazáson keresztül vagy akár a termosztáton "kézi beállítással" is.
Az alaprendszer bármikor bővíthető
Néhány példát hoztunk nektek a bővítési lehetőségekre:
Intelligens dugalj
A FIBARO Wall Plug egy teljesítménymérő funkcióval ellátott, intelligens, távolról is vezérelhető dugalj. A színes Crystal LED gyűrű vizuálisan tájékoztat a csatlakoztatott készülék aktuális fogyasztásáról a változó színek segítségével. Az intelligens fali dugaljak segítségével a konnektoros elektromos berendezések időzíthetővé, illetve távolról vezérelhetővé válnak. Ilyenek lehetnek pl. vasaló, hagyományos kávéfőző, állólámpa vagy egy olvasó lápma.
IP kamera
Okosotthon rendszerünk igény szerint IP kamerákkal is kiegészíthető, melyek hálózati rögzítőhöz (NVR) csatlakoztatva biztonságtechnikai feladatot képesek ellátni.
A hálózati digitális video rögzítő felveszi az eseményeket akár időszakhoz kötődően, külső esemény bekövetkezésekor vagy mozgás érzékelés esetén.Kényelmesen lejátszhatja a felvett videót és teljes képernyős módban is visszanézheti lokálisan(monitor) vagy interneten keresztül. A kamerák képe nézhető a Fibaro vagy a Hik-Connect alkalmazásokon keresztül számítógépen vagy okos eszközön.
Élje át a nyugalmat, hogy képes ellenőrizni a ház, vagy munkahelye körüli történéseket, és azt, hogy ki áll, vagy csenget éppen a bejárati ajtónál! Mindezt megteheti bárhol tartózkodik!
Redőny vezérlés
A FIBARO-okosotthon redőnyvezérlője természetesen nem csak redőnyök, hanem minden olyan váltóáramú (230 V, négyvezetékes) motoros eszköz automatizálására, vezérlésére alkalmas, mely végállásokkal rendelkezik. A modul zsalúziák és reluxák esetében a fel- és lehúzáson kívül lehetővé teszi a lamellák precíz pozícionálást is.
Rendelkezik teljesítmény- és energiafogyasztás mérési funkcióval is.
Ha télen a hőszigetelés érdekében lehúzva tartja a redőnyeit, erősebb napsütést érzékelve a rendszer felhúzza őket, hogy felmelegítse – melegen tartsa – a lakást, majd a napsütés elmúltával a redőnyök újra leereszkednek.
Viszont ha ebben az időszakban a növények miatt fent kell tartani a redőnyöket napközben, hogy elég fényt kapjanak, akkor a rendszer beállítható úgy, hogy napnyugta után a redőnyök automatikusan leereszkedjenek. A napnyugta után automatikusan leereszkedő redőnyök télen amúgy is jobban megtartják a hőt a házban, további megtakarítást biztosítva ezzel.
Vízérzékelő (Flood Sensor)
A FIBARO Flood Sensor egy univerzális víz- és hőmérsékletérzékelő. A szenzor beépített LED jelzővel és hangriasztási funkcióval rendelkezik. Ha a megfigyelt területen vizet érzékel, azonnal értesítést küld, így elkerülhetjük a további károkat. A FIBARO vízérzékelőt padlóra vagy falra is helyezhetjük, sőt komolyabb vízbetörés esetén nem süllyed el, hanem a víz felszínén úszik és folyamatosan riaszt. A beépített hőmérsékletérzékelő segítségével képes mind a tűz-, mind pedig a fagyásveszélyt érzékelni és jelezni.
Füstérzékelő (Smoke Sensor)
A Smoke Sensor RGB LED fényjelzéssel, valamint hangjelzéssel tájékoztatja, ha okosotthona veszélyben van. A szenzort körülölelő polírozott rács nem csak a szemnek tetszetős. A Smoke Sensor a rács miniatűr lyukain keresztül érkező legkisebb koncentrációjú füstöt is érzékeli, melyet gyors reakció követ a programozás függvényében: szólaltassa meg a riasztórendszer szirénáját , húzza fel a redőnyöket, ha le vannak eresztve, a menekülő útvonal biztosítása érdekében, kapcsolja be a szellőztető rendszert, Push üzenetet vagy e-mail-t küldjön, stb.
FIBARO rendszere folyamatosan bővíthető további Z-Wave eszközökkel; az Alexa hangvezérelt eszközzel is, melynek segítségével egyszerű utasításait angolul, szóban is közölheti a rendszerrel!
A FIBARO rendszer kezelési felülete meglehetősen felhasználó barát!
Kérjen ajánlatot!
Az Okosotthonok Kft. célja, hogy megtalálja az igényeinek megfelelő szolgáltatásokat, amivel okosíthat, intelligenssé varázsolhatja az otthonát. A környezetvédelem, a biztonság és a kényelem jegyében állítjuk össze kínálatunkat, amelyek valódi könnyebbséget jelentenek az életében. Fejér megyében, Székesfehérvári irodánkban megtekintheti működés közben okoseszközeinket és megismerheti a hozzájuk tartozó felhasználási felületet.
Honlapunkon további okos ötleteket talál!